Tisztelt Műsorszolgáltató! - Nyílt levél a közszolgálati televízió elnökének
Tisztelt Műsorszolgáltató! - Nyílt levél a közszolgálati televízió elnökének
2018 Március 19.

Tisztelt Műsorszolgáltató!

Köszönjük az M1 Este című műsorában felkínált 5 perces műsoridőt, de nem kívánunk élni vele.

Indoklás:

A KÖZszolgálati televízió a kormánypártok propaganda csatornája. Nem kívánunk részt venni abban a „színjátékban”, hogy minden indulót azonos jogok illetnek meg.

A Nemzeti Választási Bizottság büntetése is bizonyítja, hogy nagyon messze került a köztévét attól, hogy be tudná tartani az esélyegyenlőségi alapelvet.

Ezzel megtévesztik a választókat is, hiszen azok, akik az M1 csatorna műsorait nézik, egy másfajta valóságot tudnak magukénak a hírműsorok által.

A Net Párt küldetése az, hogy a digitális kompetencia terén jelenleg sereghajtó Magyarország előnyösebb helyzetbe kerüljön. Ehhez szemléletváltásra van szükség, és egy generációs politikai átrendeződésre.

Az e témára nyitott embereket online felületeken tudjuk elérni – és tesszük is ezt a kampányunkban. Az Önök által felkínált 5 perc erre nem alkalmas.

2018-ban már nem a pártoknak és nem jelölteknek kellene versengeni. És nem pártprogramokra kíváncsiak az emberek. A lehetséges jövőképek közül kellene kiválasztani a legmegfelelőbbet, hogy hazánk sikeresen meg tudjon felelni a rá váró kihívásoknak.


Legfrissebb Híreink

Kezdjünk jövőben gondolkodni!